Merre tart a dollár árfolyam?
Ha olyan valutába szeretné a pénzét fektetni, amelyik stabilan tartotta magát eddig és a jövőben is erre lehet számítani, akkor válassza a dollárt! A dollár árfolyam kedvező alakulása már eddig is sok embernek és vállalkozásnak képes volt pozitív irányba terelni a kasszáját. Azonban a dollárt inkább megtakarításként kell vásárolni, mintsem abban a reményben átváltani a naponta használt pénzt dollárra, hogy majd a dollár árfolyam egyszer csak úgy megugrik, hogy abból jelentős nyereség lesz.
Ehhez nagyon nagy változás kellene, amit előre nem igazán lehet megjósolni. Ha a dollár árfolyam valamilyen oknál fogva sokat emelkedne, arról előbb nem az hétköznapi ember fog tudomást szerezni, hanem azok, akik valamilyen befolyással vannak minderre. A dollár árfolyam mélyzuhanását pedig több tényező kell egyszerre okozza. Továbbá ezt erősítené az, ha az emberek a baj beállta után egyszerre kezdenék kimenteni a pénzüket és átváltanák azt más valutára. Jelentős eseményekről van itt most szó, amelyek tulajdonképpen dominó effektust okoznának.